A cikk címe azért van idézőjelben, mert egy kommentelő (később kiderült, hogy troll) ezt a megjegyzést hagyta az egyik posztom alatt a LinkedIn-en.

Ez az írás már egyszer megjelent 1 évvel ezelőtt. A korábbi verzió már nem olvasható, ez a mostani annak egy kibővített, átdolgozott változata.

Lássuk, hogy rá tudok-e cáfolni a trollra

Természetesen a legfontosabb kérdés, hogy mit értünk a következő két fogalom alatt: “dolgozni” és “bárhonnan”.

Ez a cikk egy Heti reflexió-nak indult, de az egyik téma, amit hétközben felírtam, hogy beszélni akarok róla, annyira mélyre vitt írás közben, hogy úgy gondoltam legyen inkább ez egy önálló cikk, csak ennek szentelve.

Az ötödik hetit meg ígérem megírom a héten. Mit szósz’ meggyszósz? :D

Helló, ha új vagy itt üdvözöllek, örülök, hogy benéztél. Ha pedig visszajáró tag vagy, köszi a töretlen bizalmat. Ez itt egy olyan ember blogja, aki 28 évesen döntött úgy, hogy vállalkozó lesz. Ennek már lassan 9 éve. Ez idő alatt sok mélységet és magasságot megéltem. Az írásaimban nem csak vállalkozással, hanem minden, a vállalkozói életformáhozszámomra szorosan és kevésbé szorosan hozzátartozó témáról, gondolatokról olvashatsz.

Remélem jó napok állnak mögötted! De ha nem az sem baj. Ne feledd, nem lehet mindig minden mesésen csodás és felfelé ívelő. A lényeg a hozzáállás.

Ugorjunk fejest 👇🏼

A trendek megállás nélkül jönnek és mennek. Köztük van a 'reggeli rutin bemutatás' trend is. Ezeknek hatására az egyébként 3-4 lépésből álló egyszerű napindítások sokaknál átalakultak.

Jó esély van rá, hogy egy hajnali 5 órás kelés után te is 18 lépésből álló cselekvéssorozattal kezded a napod, ami annyira bonyolult és mikro optimalizált, hogy már abban elfáradsz.

Szóval, akkor a reggeli rutin rossz?

Nem, nem ezt mondom. Sőt! Mindjárt kifejtem, de előbb nézzük egy elég friss videót, amit felrobbantotta az internetet.

Ashton Hall megvan? Ha elsőre nem ugrik be, ne ostorozd magad. Kicsit nehéz pontosan megmondani, hogy ki is ő vagy mit csinál egyáltalán. Az Instagram bio-ja szerint video-creator. És valószínűleg néha edz is.

Van benned egy minimális szégyenérzet, amikor nyilvános helyen a telefonodat nyomkodod? A legrövidebb várakozási időben is -mondjuk a piros lámpánál- az első dolgod, hogy nyúlsz érte? Amikor feloldod azt sem tudod miért vetted el? Sorban nyitod meg a kedvenc appjaidat, majd amikor a sor végére érsz rögtön kezded elölről?

Ez függőség. A kézben elférő képernyő, a kellemes hangon csilingelő, a testünket dopamin lökettel ellátó értesítések, a kis piros indexek a bennük megjelenő számokkal, a soha véget nem érő feed-ek és a végtelenségig tökéletesített algoritmusok alattomosan átvették az irányítást és úgy formálták a tudatunkat, gondolatainkat és igényeinket az elmúlt 10-15 évben, hogy az észre sem vettük.

Helló, ha új vagy itt! Máté vagyok vállalkozó és hobbifotós. Az írás részemről egy önreflexiós folyamat, amin keresztül leginkább a saját életem történéseire reagálok egy objektívebb nézőpontból. Van itt minden, ami eszembe jut és sokszor írok vállalkozói témákról, cégépítésről is. Ha hasonló az érdeklődési körünk lejjebb nyomd a gombot.

Nem is tudtak volna máshogy, mert az előtt nem volt ilyen. Nem voltak esettanulmányok és kutatások, amik már a probléma meggyökerezése előtt rá tudtak volna világítani arra, hogy mivel jár ez az egész. Mármint a technika -és itt most főleg a szoftverekre és egyéb digitális termékekre gondolok- ilyen szintű és gyorsaságú fejlődése.

Persze, amikor már érződött, hogy milyen irányba tart ez az egész, akkor rengeteg előrejelzés született, egy csomó figyelemfelhívó és megelőzésre felszólító edukatív jellegű tartalom készült, amik egy csomó emberhez el is jutottak. De mi történt velük? Semmi. Mindenki ledöbbent rajtuk, bólogató kutya módjára nyugtáztuk, hogy ‘fú ez de durva, tényleg így van’, majd 15 perccel később ugyanott folytattuk a görgetést, ahol előtte abbahagytuk.

Amikor valaki megkérdezi miért rajongok annyira Kaliforniáért, mindig ugyanaz az első gondolatom: mindenki olyan kedves, segítőkész, közvetlen és felszabadult.

Na jó nem mindenki. Fogalmazok máshogy. Senki nem búskomor és lekezelő, bunkó vagy barátságtalan. De értem! Vagy legalábbis azt gondolom.

Helló, ha új vagy itt! Máté vagyok vállalkozó és hobbifotós. Az írás részemről egy önreflexiós folyamat, amin keresztül leginkább a saját életem történéseire reagálok egy objektívebb nézőpontból. Van itt minden, ami eszembe jut. Sokszor írok vállalkozói témákról és cégépítésről is. Ha hasonló az érdeklődési körünk lejjebb nyomd a gombot.

A cikkben saját tapasztalatból és perspektívából vizsgálom a kaliforniai és a magyar mentalitás, attitűd és gondolkodás közötti különbségeket. Kitérve jelenkori és történelmi tényezőkre is. Lehet, hogy hosszú lett, de remélem élvezni fogod.

A negyedik heti visszatekintés lehetne hosszabb is, de nem akarom túlzsúfolni mindennel, ezért a számomra legfontosabb sztorikat, felismeréseket, életmóddal kapcsolatos gondolataimat írom meg.

Közben egy macska felugrott az ölembe és onnan az asztalra. Nem a miénk, de múlt héten vettük jutifalatokat, hogy örüljön, mert annyira finnyás, hogy a lazac nem kellett neki. Egyébként nagyon kedves teremtés, a simogatás jobban kell neki, mint a kaja.

Szóval az eheti téma a számomra egyre fontosabbá váló egészség és ahhoz kapcsolódó életmód, az énmárkám tudatosabb építés, szakmai interjú, amire felkértek, idei USA, sorozat, amit imádni fogsz, egy kedves idegen és először egy recept.

Helló, ha új vagy itt üdvözöllek, örülök, hogy benéztél. Ha pedig visszajáró tag vagy, köszi a töretlen bizalmat. Ez itt a rendszeresen visszatérő heti visszatekintés rovat, ahol szeretek objektívebben is ránézni az elmúlt egy vagy néha két hét történéseire a saját életemben. Eközben igyekszem megosztani hasznos és remélhetőleg inspiráló, elgondolkodtató, szórakoztató dolgokat veled. A téma mindig változik, de lesznek visszatérő elemek.

Remélem jó napok állnak mögötted! De ha nem az sem baj. Ne feledd, nem lehet mindig minden mesésen csodás és felfelé ívelő. A lényeg a hozzáállás.

Ugorjunk fejest 👇🏼

Eddig könnyű volt

Mióta először elköltöztem a szülői házból azóta hat helyen éltem. A néhány hónapos utazások ebbe nem számítanak bele.

Nem emlékszem rá, hogy bármelyik költözésem is különösebben megviselt volna. Mindig elég könnyedén vettem a ‘valami réginek’ az elengedését és a ‘valami újnak’ a befogadását.

Legelőször 19 évesen költöztem Pécsről egyenesen az angliai Basingstoke-ba, hogy egy szálloda konyháján mosogassak 1000 fontért havonta. Aztán, amikor rájöttem, hogy dolgozni szar, legalábbis mosogatófiúként napi 10 órában, akkor úgy döntöttem még tanulok egy kicsit. Egyrészt addig sem kell dolgozni, másrészt hátha több eszem lesz. Egyik sem jött be, de erről majd máskor, most maradjunk a költözés körüli dilemmánál.

Tartalom

• Túl szűk a tér és kevés a lehetőség

• Vissza oda, ahonnan menekültem

• Újra a fővárosban

• Vekengés

• Soha ne mondd, hogy soha

• Lelki folyamatok

A legtöbb vállalkozásban az év vége (Q4, a negyedik negyedév) igen sűrű és teendőkkel telített három hónap. Nem elég, hogy nyakunkon az ünnepi időszak, de az évzárást megnehezíti, hogy december 23-a után szinte már senki nem dolgozik, egy csomóan ilyenkor próbálják megvalósítani az év közben hétről hétre halogatott fejlesztéseket, teendőket és mindenki mindenkiből ki akar sajtolni még egy kis ezt meg egy kis azt.

Komolyan, mintha nem lenne holnap. Vagyis ebben az esetben következő év. Ami gyakorlatilag csak egy következő nap az élet folyamában. December 31-e után január 1-je következik. 🤷🏼‍♂️ Elbagatellizálom, de persze tudom és értem a mögöttes okokat. Ilyenkor úgy érzi a vállalkozó, hogy be kell hozni minden lemaradást, mert ezen múlik minden. Januárra mindennek tökéletesen készen kell állnia az “induláshoz”, hogy csak ölbe tett kézzel lehessen várni az ügyfeleket, vásárlókat és csak számolni kelljen a milliókat. Meg persze ott van az is, hogy a hosszabb pihenés előtt még mindent ki akarunk maxolni, nem maradhatnak félbe feladatok, nem lóghat semmi a levegőben.

Nagyjából három évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretném valamilyen formában a saját érdekeimen kívül is hasznosítani a vállalkozói utamon megszerzett tudásomat. Más szóval szívesen dolgoznék olyan vállalkozókkal, akik valahol el vannak akadva a cég- és ön fejlesztés útvesztőjében.

És ennyi. A következő gondolataim mindig ezek voltak:

“Hagyjad már, ki vagy te?” “Valószínű senki sem fog érdekelni, amit leírsz vagy elmondasz.” “Semmit sem értél el, miről beszélnél egyáltalán?”

Ja! -gondoltam magamban- Annak a kis rohadéknak hangnak a fejemben igaza van.