Doomsurfing helyett smart scrolling

Van benned egy minimális szégyenérzet, amikor nyilvános helyen a telefonodat nyomkodod? A legrövidebb várakozási időben is -mondjuk a piros lámpánál- az első dolgod, hogy nyúlsz érte? Amikor feloldod azt sem tudod miért vetted el? Sorban nyitod meg a kedvenc appjaidat, majd amikor a sor végére érsz rögtön kezded elölről?

Ez függőség. A kézben elférő képernyő, a kellemes hangon csilingelő, a testünket dopamin lökettel ellátó értesítések, a kis piros indexek a bennük megjelenő számokkal, a soha véget nem érő feed-ek és a végtelenségig tökéletesített algoritmusok alattomosan átvették az irányítást és úgy formálták a tudatunkat, gondolatainkat és igényeinket az elmúlt 10-15 évben, hogy az észre sem vettük.

Helló, ha új vagy itt! Máté vagyok vállalkozó és hobbifotós. Az írás részemről egy önreflexiós folyamat, amin keresztül leginkább a saját életem történéseire reagálok egy objektívebb nézőpontból. Van itt minden, ami eszembe jut és sokszor írok vállalkozói témákról, cégépítésről is. Ha hasonló az érdeklődési körünk lejjebb nyomd a gombot.

Nem is tudtak volna máshogy, mert az előtt nem volt ilyen. Nem voltak esettanulmányok és kutatások, amik már a probléma meggyökerezése előtt rá tudtak volna világítani arra, hogy mivel jár ez az egész. Mármint a technika -és itt most főleg a szoftverekre és egyéb digitális termékekre gondolok- ilyen szintű és gyorsaságú fejlődése.

Persze, amikor már érződött, hogy milyen irányba tart ez az egész, akkor rengeteg előrejelzés született, egy csomó figyelemfelhívó és megelőzésre felszólító edukatív jellegű tartalom készült, amik egy csomó emberhez el is jutottak. De mi történt velük? Semmi. Mindenki ledöbbent rajtuk, bólogató kutya módjára nyugtáztuk, hogy ‘fú ez de durva, tényleg így van’, majd 15 perccel később ugyanott folytattuk a görgetést, ahol előtte abbahagytuk.

A zárt tartalmak olvasásáért havi 1 kávé árát kérem.